Főoldal

Kedves Látogató!
Üdvözlöm Nagybánhegyes Község honlapján!

Településünk Békés megye déli részén helyezkedik el. Megközelíthető Magyarbánhegyes felől, valamint a Mezőkovácsházát és Kaszapert összekötő útról. Csendes, nyugodt helyen található, lakói vendégszerető emberek. Az itt élők főként mezőgazdaságból élnek, ezen belül legtöbben paprikatermesztéssel foglalkoznak. A tölteni való fehér paprikán kívül található hegyes erős és fűszerpaprika is.
Jó szívvel ajánlom Önöknek honlapunkat, amelyen keresztül igyekszünk bemutatni községünk történetét, látnivalóit, és mindazon információkat, amelyeket fontosnak véltünk tudatni a világgal, többek közt Önnel is.

Kis falunkban érdekes látnivalót kínál az 1895-ben épült műemlék jellegű evangélikus templom, és főtéren található hősi halottak emlékműve. 2002-ben elkészült a piactér és a központi park, amely az ott található százéves, védett fákkal és szökőkúttal településünk büszkesége.
A Petőfi Sándor Művelődési Ház 1962 óta működik, itt található a Községi Könyvtár is 10 ezer kötetes könyvállományával.
Általános iskolánk és óvodánk a katolikus egyház fenntartásában, a Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola és Óvoda 7. számú telephelyeként üzemel.

A községben 1971-ben tört fel először a gyógyhatású termálvíz, helyszínén jelenleg is termálfürdő működik. Vize igen magas ásványanyag tartalmú, mely látogatóink visszajelzései alapján reumatikus problémák, bőrbetegségek, nőgyógyászati problémák kezelésére alkalmas. A fürdő épülete mellett kialakított kemping egész évben várja a turistákat.
A látnivalókon túl érdekes rendezvény várja minden évben az idelátogatókat. Augusztusban több éve rendezik meg a mára már hagyománnyá vált Paprikafesztivált.

Ha teheti, látogasson el kis falunkba, és győződjön meg Nagybánhegyes lakóinak vendégszeretetéről!

Farkas Sándor
polgármester

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Megszakítás